A magyar dokumentumfilmes szcéna képes az európai színvonalat meghaladó, erőteljes alkotások létrehozására. Gyönyörű példája ennek a nem rég készült Allah minden napján szaladnak a lovak, amit az ELTE Társadalomtudományi Karának IV. Nemzetközi Dokumentumfilm fesztiválján moziban is láthatott a közönség. Kis Anna filmje a Magyarországon élő törökök, arabok világában próbál tájékozódni, egy-egy személyesebb epizódtörténettel hozva hétköznapi hőseit közelebb a nézőhöz.
Miután megnéztem a filmet, a csodálkozás ragadott magával, nem hittem el, hogy a látott képsorok Budapest utcáin, a főváros kávéházaiban, éttermeiben lettek felvéve. Mintha egy francia játékfilmben mozogtak volna, abban szólaltak volna meg a dokumentumfilm szereplői, humoros, vicces elszólásaikkal, olykor filozofikus mélységekbe menő gondolatfutamaikkal. Magyarország barátságos, színes arca azt mutatta, hogy élhető környezet a miénk, nem annyira szörnyű, mint azt sokan, rosszindulatból gondolják.
A filmben többek között egy épp élelmiszerüzletet nyitni készülő török testvérpár "drámájába" nyerhetünk bepillantást, a dráma tárgya egészen egyszerű: mikor ér ide végre Törökországból a hentes, aki majd szépen beáll a pult mögé? A két török szép magyarsággal izgul és beszél, míg a történet szerencsésen, happy enddel zárul, nagy ünnepség közepette megnyílik a bolt, itt a család, az aggkorú nagymama, a hentes is ideért. A bolt kapui azóta tárva-nyitva a magyar és török vásárlók előtt. A film hatására másnap meg is látogattuk, a választék nagy, török-magyar élelmiszerek egyaránt megtalálhatóak benne, kezdve a töltött szőlőlevéltől a többféle fűszeren át a mézzel ízesített vajig és a kassza mellett édesen illatozó baklavákig és egyéb török süteményekig, nem beszélve a vendégszerető kiszolgálásról. A hentessel nem sikerült beszélnünk, mert ő pont törökül magyarázott valamit egy vásárlónak.
A film egy másik, megkapó, érdekes személyisége Ali baba, aki magas kora ellenére megrögzött játékos, csúnyán mondva: szenvedélybeteg. Odaadóan beszél a szerencsejátékról, meghatóan a több éve meghalt feleségéről, mintha csak Omar Sharif szerepében lépett volna elő a Monsieur Ibrahim és a Korán virágai című filmből, a mondatai mögött hömpölygő keleti humorral, megnyugvással. A szállóigeszerű filmcím is tőle, az ő egyik monológjából származik, miközben a messze, már-már külvárosi légkörbe űzött (telepített?) magyar lóversenypálya lelátójáról néz végig a pályán. Azt mondja, máshol minden nap van lóverseny, nálunk a játékszenvedélyre sajnos nem több, mint két nap áll a lovisok rendelkezésére. Ali baba a bölcs öreg ebben a világban, bár Kis Annának messze nem a típusfigurák egymás mellé helyezése volt a szándéka.
Találkozhatunk a filmben további érdekesen szimpatikus alakokkal. Például a két férfivel, akik buzgóan a vallásról, a muszlim hitről beszélnek, majd azt látjuk, a Mekka felé leterített imaszőnyegről felállva visszaülnek a videójáték elé, és folytatják, mintha mi sem történt volna. Vagy a fiatal, magyarul tökéletesen beszélő arab fiúval, aki szintén szembesül a vallás és a szokások elvárásaival, követelményeivel, érezve, nem igazán helyes az a felfogás, ami itt, Magyarországon elterjedt: a kicsapongó, alkoholizáló-csajozós életmód az iszlám törvényei szerint eltévelyedés és bűn. Két szokás és felfogás határán állni talán a legnehezebb, a kettő vegyítése körülményes, ha nem lehetetlen. Mint azt a fentebb említett, vallási elragadtatása miatt kissé konzervatívnak gondolható férfi magyarázza a másiknak a török étterem asztalánál: nem lehet egyiptomi magyar, magyar muszlim, az identitás kérdésének elsődleges helyen kell állnia, különben az ember összezavarodik.
Kis Anna nem erőszakolja a szavakat a szereplők szájába, a kamera forog a maga csendes, visszafogott módján, mindvégig diszkréten, tolakodás nélkül, a háttérbe húzódva. Hullámzó, vagány, hangulatos török-arab élet zajlik, forr, növekszik Budapest utcáin, a Kelet talán utoljára ama bizonyos nehéz időkben volt közel ennyire, amikor piros alapon nyugvó, félholdas zászlók napoztak a budai vár tornyain a Duna felől fújó szélben, és a török adószedők a rejtekhelyeikről kémlelték a magyarok kéményeiből felkóválygó füst útját, az esetleges adó-visszaélések elkerülése és megakadályozása végett.
Érdemes a filmben megszólalók arca és mozdulatai, a török sütemények és gyrosok finom levegőjében ázó alakok tekintete mögé pillantani. Tetőtől-talpig mosolyba, jókedvbe, kedélyes merengésbe vannak öltözve, ha a látszat nem csal (és miért csalna, ugye, Ali baba), akkor elmondható, ezek az emberek egytől-egyig elégedettek, jól érzik magukat itt, teszik a dolguk, nincs különösebb kifogásuk az országgal szemben. Ennyiben a film oktatófilm jellege kerül előtérbe, a finom, utalásos gesztus: hogyan éljünk jól Magyarországon? Kis Anna filmje kötelező, hiszen túl nyúl a régóta érvényes magyar-török barátság és keveredés témáján, és azt az új irányt mutatja meg: az itt élő "idegenektől" – nem szégyen – tanulhatunk valamit.
Nincs itt se szó, se kép elkülönítésről, a nemzetiségi elkülönülés hangsúlyozásáról, az identitás mélyre kúszó gyökereiről – mindez erőltetetten hathatna. Amire kép és szó vállalkozik, az néhány kedves és érdekes ember élethelyzetének érzékletes bemutatása, akik egy másik, szülőföldjüktől távoli országban boldogulnak.
Allah minden napján szaladnak a lovak
Színes, magyar dokumentumfilm, 63 perc, 2011.
Rendező: Kis Anna
Operatőr: Rév Marcell
Producer: László Sára, Gerő Marcell
Vágó: Sass Péter
