Indonéz vallási vezetők szerint tiltott, azaz haram az erkölcstelennek megbélyegzett előadónő fellépése, hiszen hiánytalan öltözetben szándékozik rajongói előt mutatkozni 2012. június 3-án Dzsakartában. "Ez koncert a nemzet erkölcseinek lerombolását célozza. Ő egy nyugati énekesnő, aki színpadi produkciói során gyakran mutogatja az auráját (az iszlám vallás szerint takarandó testrészeit)" - nyilatkozta Khalil Ridwan, az Indonéz Ulémák Tanácsa részéről.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koncert. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koncert. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. március 26., hétfő
Haram Lady Gaga koncertje?
2012. március 23., péntek
Újévi koncert márciusban
Parviz Tahiri és zenekara |
Davud Hejdari |
A rendezvényen megjelent Dr. Sayed Saeed Banihashemi, az Iráni Iszlám Köztársaság budapesti nagykövete is, aki a záró himnuszéneklésnél a színpadra is felfáradt.
2012. március 9., péntek
Budapesten koncertezett Szaid Faradzspúri
2012. március 4-én a ferencvárosi Trafó művelődési központban lépett fel a kortárs iráni zene egyik mestere a Gift című transzzenei programsorozat nyolcadik darabjaként, melyben május 5-én Fareed Ayaz Abu Muhammad pakisztáni qawwali művész várható hazánkba.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)